Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány. Réka volt az ő neve. Ezzel a kislánnyal nagy balszerencse történt. Egy sötét, szomorú napon árva lett szegényből.  A falu lakói, ama naptól fogva csak úgy emlegették: Árva Réka. Árva Réka apjának volt egy bátya. Mielőtt Réka apja meghalt volna, ágyához hívatta őt és nejét s azt mondta nekik- Ti öröklitek földemet, jószágaimat s vagyonomat halálom után. Egy dolgot kérek cserébe, hogy fogadjátok örökbe s vigyázzatok a kislányomat, Rékát. Azok bizony kapzsi emberek voltak így megígérték, a vagyonért, hogy vigyáznak rá. Réka először örült, hogy lesz hol laknia, de jaj szegény! Hamar rájött, hogy bizony csak rosszabb lett a sorsa!  

A mostohaszülei kegyetlenül bántak Árva Rékával. Állandóan szidták, verték azt a szerencsétlen gyereket! Enni nem kapott mást, mint száraz kenyeret! Minden házimunkát ő végzett a mostohái helyett, még azt is, ami nem gyereknek való munka. A többi gyerekkel pedig nem játszhatott együtt. Magányos is volt az árva Réka. 

 - Bárcsak lenne egy barátom! Egy apró barátom, kivel megoszthatnám ezt a sok terhet.- sírt egyik este a csillagoknak, mielőtt nagy nehezen álomra hajtotta fejét.

Másnap Árva Réka szokásához híven, elment az erdőbe fát gyűjteni. Ám ez alkalommal találkozott valakivel. Ő volt  Bölcs Nyiba. Réka hallott már róla, de nem hitt a létezésében, mert még sose látta.  Páran mesélték a faluban, főleg az őszsakálú nagy öregek, hogy Bölcs Nyiba egy druida, afféle erdei varázsló, ki a fák között élt és bölcsességéről volt híres. Száz betegségre tudtak gyógyírt a füvei és furulyával meg tudta táncoltatni a felhőket is! Réka gondolta, talán rajta is szívesen segít a bölcs druida.

- Kedves Nyiba mester, kérlek segíts rajtam!- mondta búsan Árva Réka

- No mi a baj? Miért kéred a segítségemet kicsi lány? Tán beteg valakid? Haldokolnak kertedben a virágaid? Vagy banyák átka sújt téged?

- Mind ezekről szó sincs Bölcs Nyiba!

- Hát akkor miért búsulsz kicsi lány?

- Azért búsulok jó uram, mert az életem csupa teher, csupa kín, s nincs kivel megosszam! Nincs egy barátom se, ki elviselhetővé tenné ezt a nyomorúságos életet! Csak egy barátot szeretnék, hogy ne legyek annyira magányos s legyen aki megvigasztal, mikor a mostoha szüleim bántanak!

Bölcs Nyiba megszánja. Segít neki.- Amikor hazamész kicsi Réka, végy egy edényi hamut. Rajzolj belőle egy macskát. Adj hozzá egy marék tücsök ciripelést, két marék álmot és három pillantásnyi reményt. Aztán hajtsd álomra a fejedet! Mire felébredsz, új barátod lesz.

A kislány megörült a segítségnek, megköszönte, majd hazament. Otthon elalvás előtt ki is próbálta Bölcs Nyiba utasításait. Hamuból rajzolt egy macskát, adott hozzá egy marék tücsök ciripelést, két marék álmot és három pillantásnyi reményt. Majd elaludt.

Aztán reggel egy különös hang ébresztette fel. Dorombolás hangja volt ez, de olyan különleges dorombolásé, mely a tücsök ciripelésre  emlékeztette és hangosabb volt, mint a mennydörgés. Mikor kinyitotta a szemét, hát ott ült egy gyönyörű, hamuszürke kiscica.

- Jó reggelt édes gazdám, jó reggelt!- nyávogta a cica.

- Ki vagy te kiscica?- kérdezte Árva Réka..

- Nem tudod ki vagyok? Én vagyok Tücsi cica, az új barátod! Veled leszek jóban-rosszban, hogy többé ne érezd magadat egyedül. Meglásd ,én leszek a legjobb barát, akit csak kívánhatsz!

A leányzó, nagyon megörült a cicának. Ő volt az első barátja és nagyon megszerette!

Tücsi, nem egy átlagos cica volt és nem csak azért, mert tudott beszélni, vagy mert hamuból és reményből született. Igazi varázsmacska volt, aki tele volt szeretettel és macska létére oly hűséges volt, hogy még néhány kutya is tanulhatott volna tőle, hát még az emberek! Árva Réka egyre többet mosolygott, kipirult az arca és boldog volt. De ez a gonosz mostohaszüleinek nem tetszett.

- Te hallod Uram! Boldog ez a lány! Há' mitől mikor egész nap dolgoztatjuk és püfföljük?

- Hallod-é asszony!? Az a fránya macska az oka!

- Macska! Te adtál annak a szerencsétlennek macskát?

- Nem én! Azt hittem te voltál olyan kelekótya, hogy adsz neki egy ilyen rusnya bestiát!

- No akkor elintézem annak a dögnek a sorsát!

Este, mikor Árva Réka már elaludt, a mostohaanyja ébren maradt. Bemasírozott Árva Réka szobájába, majd elvitte a Tücsi cicát.

- No te megátalkodott dög! Most elpusztítalak!- rikított rá a macskára az asszony.- Engem bizony nem!- Mondta gúnnyal a hangjában a macska. Azzal az asszony fogta és áthajította a kerítésen.

Tücsi a szomszédnál ért földet, ahol tizenkét éhes, öreg kutya volt. Neki is rohant volna a tizenkét kutya, de ekkor, Tücsi cica behunyta a szemét és dorombolni kezdett. A dorombolásra, megnyugodott, mind a tizenkét kutya. Annyira el voltak bűvölve, hogy már nem is akarták megenni a Tücsi cicát. Elszunyókáltak.

Reggel Árva Réka sír, zokog, hogy eltűnt a Tücsi cica. Az asszony jóízű mosollyal azt mondta:- Ott van a szomszédban!- Árva Réka rohant, majd örömittasan felkiáltott- Jé, tényleg ott van! - az asszony nem hisz a fülének, kirohan ő is, majd látja, hogy a Tücsi cica összebújva alszik a tizenkét kopóval.

A következő este is beoson Árva Réka szobájába az asszony. ismét elragadja Tücsi cicát.

- Te nyomorult bestia!- rikít az asszony- Ma tényleg elpusztítalak!- a Tücsi cica csak mosolygott. - Engem bizony nem!- mondta gúnyosan a macska.

Az asszony dühből bevágja a lángoló kemencébe a macskát. De Tücsi cica ismét behunyta a szemét és dorombolni kezdett. A lángok, szépen, lassan kialudtak.

 Reggel Árva Réka ismét sír, zokog, hogy eltűnt a Tücsi cica. Az asszony jóízű mosollyal azt mondta:- Lehet a kemencében szunyókál!- Árva Réka rohant, majd örömittasan felkiáltott- Jé, tényleg ott van! - Az asszony nem hisz a fülének, odarohan ő is, majd látja, hogy a Tücsi cica összekuporodva ott szunyókál a kemencében.

Harmadik este, megismétlődik a történet. Az asszony belopózik, majd elragadja Tücsi cicát.- No megállj! Te nyavalyás szőrcsomó, te buta állat, te,te,te, te Tücsi cica én ma éjjel tényleg elpusztítalak!- a macska csak mosolyog.- Engem bizony nem!- felel gúnyos nyávogással.

Az asszony fogja és bevágja Tücsi cicát a kútba. Tücsi cica nem ijedt meg, mert mikor a kút fenekére ért, behunyta a szemét és dorombolni kezdett. Arra járt egy öreg bácsika, aki azt meghallotta, s kihúzta a Tücsi cicát a kút mélyéről.

Reggel Árva Réka harmadjára is sír, zokog, hogy eltűnt a Tücsi cica. Az asszony jóízű mosollyal azt mondta:- Lehet a kútnál húzza a lóbőrt!- Árva Réka rohant, majd örömittasan felkiáltott- Jé, tényleg ott van! - Az asszony nem hisz a fülének, odarohan ő is, majd látja, hogy a Tücsi cica összekuporodva ott szunyókál a kút mellett, egészségesen, éppen.

Az asszony ordibálni kezd s hazáig rohan, olyan dühös volt, mint annak előtte soha senki, majd mikor hazaért akkor a dühtől puff...kipukkadt. A mostohaapja látja mi történt az asszonnyal, majd meglátja a kapuban Árva Rékát s kezében a Tücsi cicát.- Kipukkadt az asszony! Kipukkadt az asszony és ez a te hibád! - elkezdi őket kergetni egy seprűvel, mikor is  Tücsi cica ismét dorombolni kezd, s a seprű elkezdi verni a férfit. Az nagy nehezen megszabadúlt a seprűtől, majd emígy szól Árva Rékához: Hallod-é te jány? Az a macska az ördög műve! Ha itt akarsz aludni, akko' pusztítsad el, vagy kiadom az utad, mehetsz világgá! - Réka bizony nemet mondott. - Akkor kifelé! Kifelé! Kifelé! Takarodj a házamból!- ordibált az úr, majd elkergette Árva Rékát és a Tücsi cicát.

Árva Réka kimenekült a faluból. Csak akkor állt meg mikor már lábaival nem bírta tovább, s a fáradtság úrrá lett rajta. Összerogyott és ott zokogott az út szélén. Tücsi cica, hogy megvigasztalja, lehunyta a szemét és dorombolni kezdett.

Tudni kell, hogy épp arra járt négy lovas hintójával egy gróf, s annak felesége, kik bánatosak voltak, hisz évek óta várják, de hiába, nem jön a gyermek áldás. Meghallották a dorombolást, s a gróf parancsot adott a kocsisnak, hogy álljon meg ott, hol a kislány zokog. A gróf és a grófné mosolyogva Árva Rékára néznek.

- Milyen szép kislány és mily aranyos, hamuszürke kiscica! - beszélték egymás között, majd egyikőjük odaszólt Rékához- Hogy hívnak és miért zokogsz ily keservesen?

- Árva Réka a nevem. A mostohaapám pedig elkergetett a faluból!

- Ugyan, hát miért tett volna ilyesmit?

- Mert nem akartam elpusztítani az én szívemnek kedves, Tücsi cicámat.

- Tud meg én vagyok az aranygróf s ez a kedves asszony mellettem nem más, mint a feleségem,  Már régóta várjuk, de nem jön hozzánk a gyermekáldás! Az pedig mégse járja, hogy két ilyen ártatlan teremtés az erdőben szomorkodjék és fázzék! Gyertek, befogadunk titeket!

Réka alig hitt a fülének. De a gróf valóban igazat szólott. Rékát saját lányukként szerették és nevelték. Onnantól kezdve őt nem Árva Rékának, hanem Arany Rékának nevezték. A Tücsi cica pedig a család új címer állata lett. És ma is boldogan élnek, ha meg nem haltak.