Egyszer már meséltem nektek arról, hogy hogyan csalt tőrbe egy legényt, a Paprikás Maki Banya. Most elmesélem azt, mikor nagyon pórul járt a vén banyája!

Ez évekkel azelőtt történt, mielőtt a Maki Banya a Holdra költözött volna. Volt egy szegény kis Jancsika és neki volt egy anyja, meg egy apja. Szegények voltak, nem volt semmi vagyonuk. Ám adódott egy szerencsés alkalom, mikor a kertjük tele lett paprikával. Igaz, talán önmagában nem volt olyan laktató, de mégis csak ízletesebb volt a semminél.

Falatozni kezdtek. Hát, ahogy eszik a paprikát, egyszer csak zörgetnek, kopogtatnak. Jancsi apja kinéz. nem látja ki áll az ajtó előtt, így kinyitja résnyire. Bizony! Ott áll a rút, Paprikás Maki Banya.

- Paprikát! Ide nekem a paprikát! Ide nekem az összes paprikát!- követelőzött repedt fazék hangján.

- No még csak az kéne, hogy egy ilyen rusnya banya egye meg a paprikát, amit a Jancsi fiamnak szedtem!!- szólott Jancsi apja.

Nem is kellett több ahhoz, hogy magára haragítsa a Paprikás Maki Banyát! Az rögtön kőszoborrá változtatta Jancsika szüleit, Jancsikát pedig betette a mindent rejtő tarisznyába, s elindult vele a világ másik végibe.

Mikor hazaért, kitette Jancsikát a tarisznyából. Az sírt jó hangosan.- Fejezd be a sírást és kezdj el seperni! Különben oda adlak a Babajagának, hogy felfaljon!- rémisztgette Jancsikát a gonosz Paprikás Maki Banya. Jancsi félt, nem akart a Babajaga elemózsiája lenni, hát szorgosan  dolgozott a banyának.

Szegény Jancsika, már egy hónapja volt a banya szolgája. Takarított, főzött, fát vágott, mindent megcsinált, amit a  banya mondott neki, nehogy büntetést kapjon.  Egy hónapnyi kesernyés, szörnyű szolgaság után azonban, rámosolygott a szerencse. Ahogy egyik nap rőzsét gyűjtött, meglátott egy vörös hajú, zöld kalapos kobold féleséget, egész pontosan egy leprikónt, ki egy bödön aranyat cipelt. Tudjátok a leprikónok ír koboldok, kik a szivárvány egyik végébe rejtik az aranyukat. A kis kópé azonban nem vette észre, hogy néhány tallér leesett a földre.

Jancsi felkapta az érméket, de nem rakta el, hanem a leprikón után eredt, hogy visszaadja neki. Követte a koboldot egészen az erdő közepéig. A kobold azonban meghallotta, hogy valaki követi így mikor megérkezett a szivárványhoz, gyorsan a bokrok közé bújt! Jancsika is odaért. A szivárvány végénél megtalálta az arannyal teli bödönt.  Jancsi nem látta a koboldot, így visszatette a lehullott érméket a bödönbe. Majd sarkon fordult.

- Ahoj, te fiú!- Ugrott ki a bokorból, majd köszönt rá a fiúra a leprikón.- A legtöbb gyerkőc meglopni szokta a koboldokat, de te visszahoztad azt, mit elvesztettem. Ritka az ilyen dolog!

- Kedves uram én...úgyse tudtam volna mit kezdeni az arannyal, hisz a Paprikás Maki Banya szolgája vagyok.

- Valóban? Szegény fiú. Várj, adok neked egy érmét. Ez varázsérme!  Ha erősen szorítod és azt mondod neki, "Hahó, jó szomszédok! Jó szomszédok merre vagytok?" Akkor tündér, manó és jó sok egyéb lény fog neked segíteni, bármi is legyen a baj!

- De kedves leprikón uram...kedvességedet nem tudom mivel viszonozni.

- Nem is kell fiú! Ez jutalom, ajándék, amiért helyesen cselekedtél!- majd láss csodát, a szivárvánnyal együtt, a leprikón és a bödönnyi arany is eltűnt. Csupán az az érme maradt, mit Jancsi ajándékba kapott.

Jancsika hazaért, a banya nagyon mérges volt, megdorgálta, azzal fenyegette, hogy a fazékba kerül de Jancsikát most az egyszer, nem érdekelte. Ő csak egy dologgal törődött- az új érmével. Elalvás előtt nézegette, forgatta, majd biztos helyre tette, nehogy a rút Paprikás Maki Banya elvegye tőle.

Másnap reggel, Jancsikára komoly feladat várt. A banya megparancsolta neki, hogy takarítsa ki a félelmetes, titkos erődjét, különben ragut főz belőle! No igen, csak ez a rút banya, direkt összekoszolta az egészet, hamut öntött mindenhova, szemetet szórt minden helységbe felforgatta a szobákat. Jancsika tudta, hogy egyedül ez nem fog sikerülni, segítségre van szüksége.

Előhalászta az érmét, és mondta a varázsigét.

- Hahó jó szomszédok! Jó szomszédok merre vagytok?

- Itt vagyunk Jancsika! Itt vagyunk!- felelte néhány kedves hang.

Jancsika felnézett, hát látott egy csomó, gyönyörű szép tündérleányt. Jancsika csak ámult a szépségükön. A kis tündérek, rögtön segítettek neki, de ő maga sem volt rest, nem lustálkodott, míg a tündérek dolgoztak, Jancsika is sepert. Mikor kész lettek, Jancsika megköszönte a segítséget, majd elbúcsúztak.

Mikor hazaért a banya, már készítette a gyomrát a Jancsika-raguhoz, de látta a nagy rendet, a tisztaságot, csodálkozott, mérgelődött, de ennyiben is hagyta a dolgot.

Másnap kiküldi Jancsikát a búzamezőre és megparancsolja neki, hogy az összes búzát szántsa fel a földeken, különben ragu lesz belőle! Jancsika látta, hogy ez sem fog menni egyedül, hát előkotorászta az érmét.

- Hahó jó szomszédok! Jó szomszédok merre vagytok?

- Itt vagyunk Jancsika! Itt vagyunk!- felelte néhány kedves hang.

A semmiből előjött néhány polevik. Ezek törpetermetű lények voltak, szakállúk búzából volt s kecske lábaik voltak. No, ezek a törpék, segítettek Jancsikának betakarítani az összes búzát, s elcipelni a banya házához. Jancsi megköszönte a segítséget, majd a polevikek elmentek.

A banya ismét mérgelődik, hogy mégis hogy tudta ezt megcsinálni a Jancsika, már kezdett gyanakodni. De még nem csinált semmit.

Másnap a banya megparancsolja Jancsinak, hogy halássza ki a legnagyobb tó, minden halát, különben a vízbe folytja és ragu lesz belőle. De Jancsika már tudta, hogy mit kell tennie.

- Hahó jó szomszédok! Jó szomszédok merre vagytok?

- Itt vagyunk Jancsika! Itt vagyunk!- felelte néhány kedves hang

Hát egy csapat vízszellem jött elő a folyóból és odaadták Jancsinak az összes halat. Csakhogy jaj, ezt a banya már látta, kitudódott a titok, hogy a Jó szomszédok segítenek ennek az átkozott lurkónak!

A banya gyorsan elvette Jancsitól az érmét.

- Hahó jó szomszédok! Jó szomszédok merre vagytok?- mormolta a varázsigét a banya. De ekkor a földből megjelenik az egyik legnagyobb vörös ördög, a Fene és vele két fekete ördögfióka.

- Jó szomszédok? Miféle jó szomszédok? Hát mi nem voltunk elég jó szomszédok neked?- kérdezték mogorván az ördögfiókák, majd egymás vállára álltak és a saját seprűjével verték el a banyát. Majd szólott a Fene is.

- No te banya! Fuss, ha kedves az életed, mert ha utolérlek, megeszlek!

A banyának nem kellett kétszer mondani, futott a Fene elől, ahogy csak bírt. Jancsika nagyon örült, hogy ismét szabad lett, de észrevette, hogy az érmét elvesztette. Biztos a banyánál maradt. Szomorú volt. De legalább végre hazamehet, s nem kell többé a banyától rettegnie. Hát félretett magának egy kis halat abból, amit kifogott a vízszellemekkel és azzal elindult hazafelé.

Hát a szülei még mindig ott voltak, kővé meredve, bálványként. Jancsika megállott a két kőszobor előtt és sírni kezdett, hogy ő többet nem láthatja édes szüleit és már a jó szomszédok segítségét sem tudja kérni, hisz nincs nála az érme. De ekkor egy angyal szállt le mellé. Megölelte, megvigasztalta Jancsikát, majd lásson csodát a világ, életre keltette a szüleit.

Jancsika nem is tudta, hogyan hálálja meg az angyal tettét, de ő csak annyit mondott- Szíved mindig maradjon tiszta és áradjon belőle a szeretet! Így háláld meg.

Jancsi ezt a kérést megfogadta és azóta is tiszta szívvel boldogan él, ha meg nem halt.