Egyszer volt, hol nem volt, volt egy derék szakács. Ez a szakács olyan jól tudott főzni, hogy egy időben, főzőtudományát kikiáltották a világ nyolcadik csodájának. Járt hozzá a koldustól, egészen a királyig, mindenki.

Ám egyszer nagy balszerencse érte a szakácsot! Az egyik kukta gyerekesen féltékeny lett a szakácsra és felgyújtotta a konyhát. Nincstelen lett a szakács, elment a királyhoz segítségért, de az nem tudott neki hogy segíteni, mert egy másik királlyal épp háborúban állott, kellett a hadiköltségekre a pénz. A többi tehetősebb embernek is adóznia kellett a hadiköltségek miatt, némelyikük meg hűbéresküje miatt csatába vonult. A parasztok és koldusok meg szívesen segítettek volna, de nekik máskor se volt mit aprítani a tejbe, tehát most se tudták kihúzni a szakácsot a bajból. Odaégett a háza, a pénze, a világhírű konyhája és az összes konyhai felszerelése. Csak egyetlen egy fakanalat tudott megmenteni, illetve az a ruhája volt, ami rajta volt.

Egy szó mint száz: szakácsunk nincstelen maradt, mivel nem volt ki segítsen rajta. De nem akart koldusbotra jutni semmiképp.- Barátaim, elindulok világgá, mert itt már semmim sem maradt. Éhes emberek mindenhol vannak én pedig remek szakács vagyok. Ha itt meg tudtam csinálni a szerencsémet, máshol is sikerülni fog!- Emígy búcsúzott a cimboráktól, majd útnak indult. Tudta a háború melyik határon van, hogy ne keveredjen bele egy csatába se, direkt a királyság túlsó határa felé tartott.

Ahogy mendegélt, egy Hóvirágfalu nevű helyre érkezett, ahol egy kedves öregember épp nehéz ládákat pakolt. A szakács segített neki.

- Köszönöm fiam! Az én hátam már nem bírta volna ezt a sok terhet. Kiféle, miféle vagy kedves barátom?

- Én uram a szomszéd királyság egykor híres Szakácsa vagyok. Oly régóta így beszélnek rólam, hogy a nevem is ez lett. Kendet hogy hívják?

- Tacitusz vagyok, kedves fiam.

- Hallja-é kedves Tacitusz barátom, nincs valami szállása nékem? Cserébe olyan finom vacsorát főznék, hogy soha el nem felejtené!

- Hogyne volna, ilyen derék legénynek. Gyere velem!

A szakács, kiváló vacsorát főzött Tacitusznak, aki el se hitte, hogy milyen finom vacsorát kapott.

- Életemben nem ettem még ilyen finomat!- kiáltotta Tacitusz.- Hát te csakugyan az a szakács vagy, kiről hetedhét országon beszélnek. De mesélj, miért keltél útra?

- A kuktám féltékenységében felgyújtotta a konyhámat és házamat. Nincstelen lettem, útra keltem. Nyugaton háború dúl, így kelet felé indultam el.

- Ne arra menj, derék szakács! Ott már csak Butaország van!

- Butaország? Sose hallottam róla.

- Volt nekem egy szomszédom, egy barátom, ki egyik napról a másikra, kalandvágyból útra kelt a vén fejével. Ő volt Füles Baldó. De mindig írt leveleket a kalandjairól. Hát így esett, hogy írt nekem Butaországról is. Füles Baldó azt írta, ott senki se ért a foglalkozáshoz, buta ahhoz, hogy gondolkodjék és nem is akarnak okosak lenni. Némelyik még a nevét se tudja! Olvasni meg senki se tud, de mindenki úgy tesz, mintha tudna. Butaország lakói, teljesen megkelefetyültek! Ráadásul ott sziklás a part, hajóval kikötni nem lehet, így a tengeren túli országokba se tudnál ellátogatni. Fordulj vissza, vagy maradj itt, Butaországban nem fogsz szerencsével járni.- Hát ahogy a szakács hallgatta a beszédet, erőst elgondolkodott, de aztán az is eszébe jutott, hogy lehet a butaságuk kapóra jön.

- Én azért elmegyek ebbe a bizonyos Butaországba, hátha jó is kisül belőle.

Reggel a szakács elbúcsúzott és elindult Butaországba.  Hát, épphogy átlépi a határt, látja, hogy valaki szorgosan pakolja a padokra a facsemetéket.

- Szép napot az úrnak! Mit tetszik csinálni?

- Nem látja édes fiam? Fát ültetek!

- No de a padra?

- Hát hol máshol tudnának kényelmesebben ülni a fák?

A szakács, meglepődött, nem is  kicsit, majd továbbállott. Egész Butaország furcsa volt. Volt, aki csavarokat ültetett el, hogy majd abból lesz neki csavarfája. Aztán látott néhány építészt, akik úgy fejeztek be egy házat, hogy elfelejtettek bejáratot csinálni neki. Megint másik azt hitte, hogy ha tyúk költi ki a tojást kiscsibe lesz belőle, akkor biztos, ha ember melegíti, embergyermek fog kikelni belőle.

És ezek még nem is a legcifrább dolgok voltak Butaországban. Persze attól, hogy valaki nem tud valamit, attól még nem buta, de hát nagyon úgy festett, hogy ezek az emberek semmit sem tudnak és nem is akarnak tudni. Csakhogy ennek a butaságnak köszönhetően se állatok nem voltak, se a termőföldön nem termett semmi finomság. A szakács kétségbe esett, hogy hát ő remek szakács, de semmiből főzni senki se tud. Mit csináljon? Mit tegyen?

Szerencséjére azonban a földben valamiért remekül eléldegélt egyetlen egy ehető dolog: a krumpli!

- Kedves urak, asszonyok, hát itt ez a sok krumpli, miért nem azt eszitek vagy adnátok el, cserélnétek el, más országok lakóival?

- Ugyan már, ne tréfálkozzék! Ki venne olyan zöldséget, mely mérgező?- ekkor értette meg a szakács: ez az ő szerencséje. Mert ahogy az közismert: a krumplinak a földalatti gumóját esszük meg, a tetején található bogyók ugyanis mérgezőek, szolanin van benne. Emígy védekezik a kis krumpli, nehogy lelegeljék. Na most ezek a fajankók tudták, hogy a bogyók mérgezőek, valószínű saját bőrükön tapasztalták. Utóbbira viszont nem is gondoltak, de lehet ez akkor se jutott volna eszükbe, ha okosak lettek volna!

- Na figyeljenek! Én vagyok a világ legjobb szakácsa! Olyan ügyes vagyok, hogy az én kezem alatt még a krumpli is ehetővé válik.

- Füllent  kend! Buták vagyunk, nem hiszékenyek.

- Bebizonyítom! Én most főzök krumpliból levest, azt mind megesszük és ha mindenki él s virul, önök a szolgáim lesznek és minden vagyonunk az enyém!

- Ám legyen így! De ha tévedtél és mind meghalunk, beismered, hogy nem is vagy olyan jó szakács és kukoricán fogsz térdepelni. Áll?

- Adja kend a tenyerét, mert biza' áll az alku!- hogyne állt volna, ilyen buta fogadásban se volt része még a szakácsnak. Az megfőzte a levest. Az emberek elkezdték falatozni, majd elcsodálkoztak.

- Ilyen finomat még soha nem ettem.- mondta az egyik legény tátott szájjal.

No, a szakácsnak így lett egy fél-országnyi szolgája és rengeteg hektár földje. És mivel mindenkinek megmondta, hogy mit csináljon és hogyan, már az se okozott problémát, hogy buták voltak. Hamarosan, gazdag ember lett a szakács.

De a történet itt még nem ér végett! Ugyanis Butaország kormányzója nem nézte jó szemmel ezt a huncutságot. Ez a kormányzó tulajdonképpen, olyan volt, mint más országban a király. Csak ez buta volt. Hát a kormányzót zavarta, hogy valaki gazdagabb nála. Plusz, ki a szakácsnál dolgozott az már okosabb volt jóval a kormányzónál és nem nézhette tétlenül, hogy ő lesz az utolsó buta ember az országban. Megparancsolta a katonáinak, hozzák elibe azt a szakácsot.

A szakács jött is a katonák oldalán.

- Hivatott kormányzó?

- Igen, igen,  de mától hívjál inkább szultánnak!

- És mit kíván szultánom?

- Azt beszélik, ehető dolgokat főzöl krumpliból. Igaz-é?

- Igaz, szultánom.

- Hazudsz! Vigyétek a palota legsötétebb konyhájába és csak krumplit kapjon! Semmi más zöldség ne lássa a konyhát! csak krumpli, csak krumpli, csak krumpli!

El is vitték, be is zárták, de a szakácsot ugye nem riasztotta meg semmi. ugyanis szerencséjére gumóstól kapta meg a krumplit. Csinált egy kis krumplifőzeléket.

Másnap kiengedik, a szultán eszi a jó krumplifőzeléket. Ismét hívatja.

- Ilyen finomat már rég nem ettem!- mondta dühösen a szultán.

- Akkor mi a baj, felséges szultánom?

- Először is, ma cár vagyok, másodszor az, hogy biztosan csaltál! Te kókler, te boszorkány! Vigyétek vissza és kapjon kétszer annyi burgonyát!

Mit volt mit tenni, fogták, visszavitték. Ő meg ezúttal krumplipürét csinált, jó sok vajjal.

Na ugye, jön a másnap. Kiengedik a konyhából. Jön a cár, megeszi. Hívatja a szakácsot!

- Ilyen finomat már rég nem ettem!- mondta dühösen a cár.

- Akkor mi a baj, cár uram?

- Először is, ma császár vagyok, másodszor az, hogy biztosan csaltál! Te kókler, te boszorkány! Vigyétek vissza és kapjon háromszor annyi burgonyát!

Mit volt mit tenni, visszavitték. Ezúttal sült krumplit csinált és harmadnap is megy ez a hisztéria.

- Te, te, te szakács, te bestia, te őrült! Te hazudsz! Te hazudsz! Te hazudsz! Hát te engem kiborítasz! Megkelefetyülök! Hát a krumpli az mérgező! Bebizonyítom! Bebizonyítom!- majd dühösen fogott egy csomó krumplit, levest főzött belőle és megette. Persze, ez a bolond kormányzó, hát nem beletette a bogyókat is? Köhögött, fuldoklott, lilult a feje.- Én megmondtam, én megmondtam, na ugye, hogy ugye!- ezek voltak utolsó szavai a kormányzó-szultán-cár-császárnak.

A szakácsot, bíróság elé állították. Már biztos volt abban, hogy ez a vég, kivégzik és ezúttal ő mehet a levesbe. Ám ekkor a bíró ítéletet hirdetett: Mivel a szakács hibája, hogy a kormányzó képtelen ellátni feladatkörét, mert meghalt, ezért a szakács kötelessége átvenni a kormányzó minden kötelességét és feladatait ellátni, míg az újra lábra nem bír állni!

Így a butaországi törvényeknek köszönhetően, a szakács lett Butaország új királya. Ő volt a legigazságosabb uralkodója ennek az országnak és egyben az egyetlen, amelyiknek volt egy csöppnyi esze. Itt a vége, fuss el véle! Ki nem hiszi, egyék krumplit és meglátja!