Nagyon régen történt, innen messzi földön. Volt egy különc hangszerkészítő, aki görcsösen akart feltalálni egy új hangszert. Dolgozott éjjel, dolgozott nappal, de semmi eredménye nem volt munkájának. Aztán végül, csak fabrikált valamit, mit úgy nevezett: Vacak.

De a hangszerkészítő nem volt elégedett Vacakkal sem. Nem tetszett neki se a formája, se a színe, se a hangja. Így egy napon kidobta szegényt a szemeteskukába.

No de Vacak sem adta magát egykönnyen! - majd megmutatom é na készítőmnek, hogy mekkorát tévedett!- Kimászott a kukából és elment világgá, hogy találjon egy zenészt, ki tudna rajta játszani.  Ment, mendegélt, látott szebbnél-szebb országokat, de már kezdett fáradni. Éhes volt, fázott is, nem is tudott hol megpihenni.

Na de akkor volt nagy szerencséje ám Vacaknak! Mert az útjába került egy cigány fiú, aki épp tüzet rakott.

- Adjon isten, komámuram! Csatlakozhatnék-e én is a tűzhöz?

- Hogyne komám, ülj le mellém, légy a vendégem. - azzal elkezdtek falatozni, majszolgattak, majd beszédbe kezdtek.- Egyébként, miféle furcsa szerzet is vagy te?

- Hát én komám hangszer vagyok, zenészt keresek, ki tudna rajtam játszani.

- Meg ne sértődj, de hangszernek elég furcsa vagy. A hangod is elég érdekes. Amúgy jó magam is muzsikus vagyok, de nekem már van egy hangszerem, egy csodaszép hegedű.- elővette hegedűjét és gyönyörűen játszott rajta. Vacak csak lesett.- No mesélj, a te hangod is így szól-e?

- Hát komám, nem...nem ilyen lágy.

- No komám, akkor nem egymást keressük. Feküdjünk le és induljunk reggel utunkra, ki-ki maga irányába, hátha szerencsével járunk.

Elaludtak. Reggel, mikor felkeltek, búcsút intettek egymásnak és elindultak, ki erre, ki amarra. Ahogy Vacak ment tovább, útjába akadt egy másik vándor, egy öreg spanyol. Hát Vacak ezt is leszólította.

- Adjon isten, komámuram! Csatlakozhatnék-e én is a tűzhöz?

- Hogyne komám, ülj le mellém, légy a vendégem. - azzal elkezdtek falatozni, majszolgattak, majd beszédbe kezdtek.- Egyébként, miféle furcsa szerzet vagy pontosan?

- Hát én komám hangszer vagyok, zenészt keresek, ki szívesen játszana rajtam.

- Meg ne sértődj, de hangszernek elég furcsa vagy. A hangod is elég érdekes. Amúgy jó magam is muzsikus vagyok, de nekem már van egy hangszerem, egy csodaszép gitár.- Elővette gitárját és játszott rajta, még énekelt is hozzá, Vacak csak lesett .- No, a te hangod is emígy szól-e?

- Hát komám, nem...nem ilyen szenvedélyes.

- No komám, akkor nem egymást keressük. Feküdjünk le és induljunk reggel utunkra, ki-ki maga irányába, hátha szerencsével járunk.

Így lett, lefeküdtek, reggel meg ettől a komától is búcsút vett Vacak és ki-ki ment a maga útján. Sokáig mendegélt,  rengeteg tájat bejárt, aztán a sokadik nap vándorlás után egy harmadik vándor került az útjába. Egy amerikai fiú. Az is éppen tüzet rakott, Vacak rá is ráköszönt.

Adjon isten, komámuram! Csatlakozhatnék-e én is a tűzhöz?

- Hogy ne komám, ülj le mellém, légy a vendégem. - azzal elkezdtek falatozni, majszolgattak, majd beszédbe kezdtek.- Egyébként, miféle furcsa szerzet is vagy te?

- Hát én komám hangszer vagyok, zenészt keresek, ki tudna rajtam játszani.

- Meg ne sértődj, de hangszernek elég furcsa vagy. A hangod is elég érdekes. Amúgy jó magam is muzsikus vagyok, de nekem már van egy hangszerem, egy csodaszép szaxofon.- elővette szaxofonját és gyönyörűen játszott rajta. Vacak csak lesett. - No mesélj, a te hangod is így szól-e?

- Hát komám, nem...nem ilyen szépséges.

- No komám, akkor nem egymást keressük. Feküdjünk le és induljunk reggel utunkra, ki-ki maga irányába, hátha szerencsével járunk.

Hát Vacak reggel ettől a pajtástól is búcsút vett. Hej, de szomorú volt, még annál is szomorúbb. Hogy ne lett volna, mikor minden vándor visszautasította?  Magányos volt,  mikor senki se látta kicsit pityergett is,  nagyon el volt kenődve. Ahogy szomorúan folytatta vándorútját, hirtelen leszállott a köd. Vacak az orráig se látott (No nem mintha lett volna neki) Aztán furcsa dalolászást hallott. Kíváncsiságból elkezdte követni a hang irányát. Hát ott volt egy hatalmas, izmos, hófehér ember, nagy vörös szakállal. Furcsa mód, férfi létére szoknyát viselt, de mégse tűnt és egy hatalmas fát dobált vigyorogva. Mikor ez a nagy harcos elfáradt, leült és evett egy kis haggist, vagyis töltött birkagyomrot, ugyanis hazájában legismertebb költő, Burns születésnapja volt és ekképp tisztelgett előtte.

Vacak csak nézte, nézte a harcost.

- Te koma, csatlakozhatok hozzád?

- Hát hogyne csatlakozhatnál? Gyere ide!- mondta barátságosan a vörös szakállú férfi.

- Te ki vagy komám?

- Én a messzi Skót-felföld harcosa vagyok.

- És nem szokták rád is mondani...hogy furcsa vagy?

- Szokták koma, de nekem meg ők furcsák! Tudod koma, nem vagyunk egyformák s ezzel semmi baj sincsen! Mindenki másmilyen, mindenkinek más a természetes! No de mesélj, te miféle szerzet vagy? 

- Tudod én hangszer volnék...de mindenki túl furcsának talál.

- Szerintem meg nem furcsa vagy, hanem különleges.

- Tényleg?

- No komám, ha csakugyan hangszer vagy, hagy játsszak rajtad valamit!- aztán Vacakon el is kezdett zenélni az öreg skót. De olyan szépen játszott rajta, hogy olyat még nem látott a világ. Játszott rajta csataindulókat, játszott rajta balladákat, játszott rajta népdalokat, mindenfélét. Olyan szépen szót akkor Vacak, hogy ő maga se merte elhinni. - Te koma, leszel-e a hangszerem?

- Leszek hát!- mondta Vacak nagy örömmel. 

Hazavitte hát a skót az övéihez, megmutatta nekik és lássatok csodát, mind imádták Vacak muzsikáját.

Azóta már ezt  a furcsa hangszert senki sem hívja Vacaknak, hanem mindenki úgy ismeri, hogy skót duda. És így lettek a skótok és a dudák nagy barátok és ekképp lett ez a nemzeti hangszerük.