Mielőtt az én mesémbe kezdek, meg kell kérdezzem: ismeritek-e a csúsingura történetét? Nem? Akkor az én történetem előtt, hagy meséljem el ezt az ősi japán történetet is, amely a becsületről és a hűségről szólt.

Sok-sok évvel ezelőtt, élt egy japán harcos, kit úgy ismertek, Asaro Naganori a negyvenhét szamuráj ura. Ő volt Akó daimjója és egyben a japán császár, más néven sógun hűbérese. Ez a sógun egy napon különös feladattal bízta meg Asarot. Méghozzá azzal, hogy ő fogadja a kiotói császári udvar küldöttségét a sógun palotájában. A feladatra egy látszólag kedves, ám valójában kapzsi ceremónia mester, Kira készítette volna fel. A felkészülés ment is rendesen, csakhogy Kira kevesellte Asaro ajándékait, így bosszúból rossz etikett alapokat tanított neki.

Asaro a fogadás estéjén kellemetlen helyzetbe hozta magát, lejáratta személyét a küldöttség előtt és meg is sértette őket. A rossz tanácsok miatt életében először, kudarcot vallott. Éppen ezért dühében kardot rántott Kirára. Igen ám, de a palotában tilos volt kirántani a kardot, így Asarot megbüntették. Asaronak szeppokut kellett végrehajtania, ismertebb nevén harakirit. Ez egy rituális öngyilkosság, amit akkor kellett végrehajtania egy szamurájnak, ha vissza akarta szerezni elvesztett becsületét és nem akart szégyent hozni családjára. Asaro meghalt és negyvenhét szamurája földönfutó lett, vagyis ronin.

Azonban Óisi Josio, a roninok között a legnagyobb, negyvenhat földnélküli szamuráj társával együtt két éven át tervezte a bosszút. Két évvel később megtámadták Kira testőrségét, a kapzsi ceremónia mesternek levágták a fejét, majd odatették egykori mesterük sírjára. Az eset után, mivel a negyvenhét ronin tudta, hogy bűnt követtek el még akkor is, ha tettük jogos bosszú volt, átadták magukat a hatóságoknak, elfogadván sorsukat. A roninok büntetése pedig, ugyanúgy harakiri volt, mint mesterüknek.

Itt ér véget a csúsingura története és itt kezdődik a miénk. Ugyanis az én történetem a negyvenhetedik roninról szól, Yuki-Okamáról, kit magyar nyelven hívjunk egyszerűen úgy: Hófarkas. Ő egy albínóféle ember volt, tehát vörös szemű, hófehér hajjal és bőrrel. Fekete és szürke színekben pompázó kimonót viselt és egyike volt a legjobb kardforgatóknak.

A legtöbben úgy tartják, mind a negyvenhét ronin öngyilkos lett uruk sírjánál, de ez nem így volt. Ugyanis a felbujtónak, a fő kolomposnak, nem engedték volna meg, hogy harakirivel visszaszerezze becsületét és kemény büntetést találtak ki neki. Hófarkasnak volt egy rosszakarója, Furufa, ki mikor meghallotta mi történt, behízelegte magát a bíróság kegyeibe és azt súgta az ítélő bírák fülébe: Hófarkas volt a buzdító, nem pedig Josio.  A bírók hittek neki. Mikor a másik negyvenhat szamuráj már végrehajtotta a harakirit, Hófarkastól elvették kardját és más büntetést adtak neki. 

Oly terhet adtak vállára, mely a legnagyobb lehetett egy ronin számára. Neki adták a vörös katanát. Ez a kard tartotta fogva a világ legfélelmetesebb oni démonját, az Akumu-Kurot. A vörös katanáról tudni kellett, hogy az erőt, mely a benne rejlő gonoszt visszatartja, a szent pecsétet ártatlanok vérével kellett  megerősíteni. Máskülönben az Akumu-Kuro elszabadul és elpusztítja a világot. A kardot elpusztítani nem lehet, ahogy elhajítani se, ez az  átok addig lesz Hófarkas felelőssége, míg a sógun máshogy nem akarja.

Hófarkas szomorúan, de becsületesen elfogadta sorsát és járta a világot ártatlan lelkek után kutatva, elfogadva sorsát, hogy ártatlan lelkek megmentéséhez más ártatlanokat kelljen lemészárolnia.

Hosszú, keserves vándorlás volt ez és Hófarkas szíve tele volt bánattal, bűntudattal. Egy napon Hófarkas találkozott egy fiatal fiúval, Mikomival. Mikomi egy magas hegyet próbált megmászni fiatal kora és gyenge végtagjai ellenére. Hófarkas megsajnálta és felsegítette a hegy tetejére.- Mesélj fiú, miért akarod megmászni ezt a hatalmas hegyet?- kérdezte tőle Hófarkas. Mikomi így felelt: Mert nem fogadtam el, hogy sohase láthatom a hegy tetejéről a házunkat. Látni akartam és tettem érte. Tudod, az én apám arra tanított, hogy kitartással bármit elérhetsz és megváltoztathatod akár az egész életedet.

Hófarkas elgondolkodott Mikomi szavain. Ha beletörődik sorsába, akkor sok ártatlant kell elpusztítania. Olyanokat is, mint ez a szegény kisfiú.  Viszont, ha kitartóan küzd és edzi testét és lelkét, talán sikerülni fog a lehetetlen is, legyőzheti az Akumu-Kurot. Hófarkas terve az volt, hogy nem ad több áldozatot a kardnak. Így az hét év múlva szabadon engedi az Akumu-Kurot. Ezt a hét évet edzéssel fogja tölteni Hófarkas és ha eljön az idő, megteszi azt, ami senkinek se sikerült: megsemmisíti a leggonoszabb oni démont. Így becsületét is visszaszerzi és a terhet se kell cipelnie soha többé.

Útnak indult, hogy hét év alatt, hét népséggel együtt eddzen és csiszolja tudását. Egy évet a szumó birkózók földjén töltött, hogy fejlődjön az egyensúly érzéke, megtanuljon még jobban dobni, gáncsolni és bírja a nála nagyobb ellenségeket is. A következő évben a nindzsákkal edzett együtt, hogy rejtőzködő képességeit, reflexeit és találékonyságát fejlessze. A harmadikat, a shaolin szerzetesek között töltötte el, kiktől rengeteg küzdőstílust tanult el. A negyedik évben, hunok oldalán harcolt, kiktől a kitartást és a fortélyt tanulta el. Az ötödik évben a  tengu-démonokkal találkozott, kik megtanították, hogyan győzhet természetfeletti lényekkel szemben. A hatodik évben, a sárkányokkal edzett, kik minden szempontból fejlesztették meglévő tudását.. Az utolsó évben pedig visszatért szamuráj gyökereihez, meditált és kardjával gyakorolt, hogy még jobb kardforgató váljék belőle. Minden tájon szívesen látták és mindenhol elsajátította az ottani harcosok tudásának legjavát.

Eltelt a hét év és a vörös katana nem kapott áldozati vért. A pecsét megsemmisült és a kard szabadjára engedte az Akuru-Kurot. Hófarkas kihívta párbajra a szörnyeteget. Az elfogadta, gondolván úgyis legyőzi ellenfelét. Hét nap és hét éjjel küzdöttek egymással. Tudásuk legjavát használták. Csapás követett csapást. A szörnyeteg karmolt, harapott és varázsolt, míg Hófarkas a tanultak segítségével hol védekezett, hol pedig támadott.  Végül, a szamuráj diadalmaskodott a szörnyeteg felett. Hófarkas legyőzte a bestiát és így senkinek nem kellett cipelnie a terhet. Az átok véget ért. 

Mesélik, hogy azóta kami, azaz szent szellem, egy Isten vált belőle és ha valahol igazságtalanság történik ő segíti át a bajon azokat, akik megérdemlik segítségét. Ő Hófarkas. Az ártatlanok védőszentje. A busidó igaz követője. Ő, a negyvenhetedik ronin.