Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy gyönyörű királylány. Olyan csodaszép volt, hogy a legények minden tájról jöttek neki udvarolni. Fiatal és öreg, koldus és király, okos és buta, erős és gyönge, mind-mind neki udvarolt.

Csakhogy a királylány nem hitte el magáról, milyen csodálatos szépség. Folyton azt mondogatta "én biztosan rút vagyok". Minden kérőt elkergetett, mert azt hitte csak gúnyolódnak rajta. De miért hitte azt, hogy ő csúnya? Hát mert őt még soha nem rabolta el egy sárkány!

Olvasta a régi mesekönyvekben, hogy a legszebb királylányokat mindig elrabolják a gonosz sárkányok. Ráadásul a szomszéd királyságokban élő királylányokat már mind elrabolta legalább egyszer egy sárkány!

Egy napon, a királylány megelégelte a várakozást. Az asztalra csapott, s felkiáltott: "Na majd én számon kérem ezt a goromba sárkányt! Hát hogy képzeli, hogy engem nem rabolt el? Hát azt akarja örök életemre csúfnak érezzem magamat? Na majd kap a fejére az a bestia! Ezt a szemtelenséget!" Majd elindult, hogy felkutassa a sárkányt.

A királylány ekkor még csak nem is sejtette, hogy hiába is keresi, mert bizony az ő királyságában nem élt sárkány. Csak egy opinikusz. No az olyasféle, mint a sárkány, szárnyas fenevad. Ámde tüzet okádni nem tudnak, mindig csak egy fejük van, kicsivel kisebbek.  És ami még lényeges: csőrük van, mint a madaraknak. De a legfontosabb: békeszerető népség és még a leggonoszabb opinikusz fejében sem fordul meg, hogy királylányokat raboljon. Ezt viszont a királylány nem tudta, csakhogy él egy szárnyas-pikkelyes szörnyeteg a királyság egyik sötét barlangjában. Persze, hogy sárkánynak hitte!

A királylány már bejárta az egész királyságot, hogy megtalálja a barlangot. Hosszú útja során megevett nem egy, hanem három hamuban sült pogácsát is, mire odaért, de csak megtalálta az opinikusz barlangját! Amint odaért, rögtön ordibálni kezdett!

- Hé te sárkány! Gyere ki! Gyere ki, ha mondom!

- Ki zavarja ilyenkor nyugodalmas álmomat? Ki az ki sárkánynak hisz engem?- kérdezte ásítozva az opinikusz

- Én vagyok, a királylány! Hát csúffá akarsz tenni engemet te sárkány?

- Én nem...de hát nem is vagyok...én nem vagyok sárkány, hanem opi...

- Nem érdekel mi vagy te! Te vagy a helyi szörnyeteg, tehát neked kellett volna elrabolni!

- De hát én...én nem értem, hát én azt hittem az rossz dolog....

- Az is te esztelen! De mindig a legszebb királylányokat rabolják el! Mit gondolsz, hogy érzem most magamat, hogy engem sose rabolt el senki?

- Hát én igazán nem akartalak megsérteni kedves királylány!

- Akkor tessék engem elrabolni!

- Mármint ki raboljon el?

- Hát te!

- Én? Hát én olyat nem teszek! Azt se tudom, hogyan fogjak hosszá. Meg az elveim tudod...

- Azonnal tessék engem elrabolni!- toporzékolt és hisztizett a királylány.

- Há de, há'de, há'de  én nem én olyat nem!- tiltakozott az opinikusz.

- Na megállj csak! Ha te engem nem rabolsz el most azonnal, akkor én foglak majd téged!- mondta dühösen a királylány.

- Ne tessék már tréfálni velem! Hűha hát ez...ez nem tréfál...segítség! Segítség, elrabolnak! Elrabol a királylány! Segítség, elrabol a királylány!

A királylány fogta és hátára csapta az opinikuszt. Jajveszékelt, segítségért kiáltott. No de, mind aki hallotta, ember, állat és torzonborz, csak nevetett ezen. Kuncogtak, ki magában, ki fennhangon. Azt hitte mindenki, hogy az opinikusz csak bolondozik, tréfálkozik. De szegény nem tréfált. Ám hiába kajabált, senki nem segített neki és a királylány elrabolta.

Telt és múlt az idő, mikor is feltűnt a szörnyetegeknek, hogy a társuk már jó ideje nem mutatkozott. - Hun lehet ez?- Kérdezgették egymástól, mikor is egy kis cinege röpült arra. - Hát ti torzonborz szörnyetegek, nem tudjátok?  A királylány tényleg elrabolta a komátokat! Az üveghegy tetejére cipelte s ott őrzi olyan mérgesen, amilyen mérges királylány még nem volt! - pletykálta a kismadár.

Volt ott aztán lesápadás, hitetlenkedés! Egymásra néztek a szörnyek, hát nem tudták ilyenkor mi a teendő. Gyorsan összehívták a torzonborzok tanácsát. Össze is gyűltek a fenevadak, sárkányok, óriások, egyéb szörnyűségek. A mesék és a rémtörténetek mindenféle torzonborzai.

Erőst tanakodtak, tanácskoztak, vitatkoztak, mit kéne tenni és azt a mit, hogyan is csinálják?

- Ha ennek híre megy, az egész világ a torzonborzokon fog nevetni!- mondta jajveszékelve az egyik szörnyeteg.

- Sürgősen ki kell találnunk valamit. De mit?- gondolkodott hangosan az egyik troll.

- Az is lehet, hogy a királylány függő lesz és mindegyikünket elrabol egyesével!- Morogta az egyik óriás.

- Tudom mit kell tennünk!- Mondta lelkesen egy kobold. - Ha a királylányt rabolja el egy sárkány, akkor a király felbérel egy lovagot! Tegyük hát mi is ezt! Épp a királyságban van egy lovag, ráadásul ez kóbor lovag nem a király embere! Fizessünk neki zsoldot és kérjük meg intézkedjen.

A legtöbb kreatúra nagyban helyeselt s azok akik ezt rossz ötletnek tartották csak az orruk alatt morgolódtak de elfogadták a javaslatot ők is, hisz jobb ötlet nekik se jutott eszükbe.

A kobold kék színű lángcsóvává változott, majd ezüstcsíkot hagyva maga után a lovag felé száguldott. Pikk-pakk a lovag előtt termett, aki ijedtében rögtön kardot akart rántani, ám szerencsére a kobold még az első vágás előtt bele tudott kezdeni mondandójába. - Állj meg jó lovagom, nem akarok megküzdeni veled! Sőt, a szolgálataidra van szükségem, amit busásan meg is fizetek!- Mit volt mit tenni a lovag lerakta a fegyvert s végig hallgatta a koboldot.

Hitetlenkedve s nevetve hallgatta végig a történetet, nem is nagyon hitte el, de végül csak belement az üzletbe. Felpattant lovára, s elindult az üveghegy felé. A lovag legnagyobb meglepetésére, tényleg ott volt a királylány s egy üvegből készült ketrecbe volt zárva az opinikusz.

A lovag elkezdett mosolyogni s pödörni bajuszát. Kedvére való lányka volt a királykisasszony.

- No te királylány!- mondta a lovag játékossággal és pajkossággal a hangjában- Enged el azt a fenevadat!

- Soha- felelte morcosan.

- Engedd el, különben megcsókollak!

A királylány zavarba jött, teljesen elpirult. Majd ennyit mondott:

- Mégis mit képzelsz te rólam? Nem fogok én idegennel csókolózni!

- Tán nem vagyok a kedvedre való legény?

- De...de nem ismerlek....azt se tudom ki vagy...nem foglak megcsókolni!

- Pedig én biz megcsókollak ha nem engeded szabadon azt a szörnyeteget!

Így ment egy darabig a vita, majd a lovag magához húzta a királylányt s hirtelen megcsókolta. A királylány pedig a kezdeti dac után, visszacsókolta a lovagot.

Három nap múlva, a lovag összeházasodott a királylánnyal, akinek most már teljes volt a boldogsága és az önbizalma is a helyére került. A lakodalom hét napon át tartott, s az egész királyság velük ünnepelt.

Boldogan éltek, míg meg nem haltak.

Kivéve az opinikusz, mert szegényt elfelejtették kiengedni.