Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy pásztor, ki százegy birkára vigyázott egy komondor és egy puli kutya társaságában.

Ez a kedves pásztor legény, mindig ugyanarra a mezőre vitte ki a nyájat, hogy ott legelésszenek. Ott bizony a fű jóféle volt, ízlett is nekik és volt a mező közepén egy körtefa, minek árnyékában a pásztorlegény két kutyájával nyugodtan pihenhetett.

Ám egy alkalommal történt, hogy a százegyedik birka, ami egy kis bárány volt, külön legelészett a többitől. Az egyik kutya, mindjárt vissza is akarta terelni a többihez, de ahogy a bárány futott a kutya elől, nekiment annak a fának, melynek tövében a pásztor pihenni szokott. Ha ez nem lett volna elég, a fa legkeményebb körtéje is ráesett a szegény kis bárány fejére. A pásztor nagyon megijedt, nehogy bármi baja legyen a kis báránynak. Nézegette jól van-e, él-e még. A pásztor nagy szerencséjére a bárányka élt és néhány pillanattal később újra állt a négy lábán.

Csakhogy a bárány, mintha nem önmaga lett volna. Olyan képet vágott, mintha mérges lenne az egész világra, majd csodák csodájára, egyszer csak megszólalt.  - Sárkány vagyok, beee!!! Sárkány vagyok beee!!! Hét fejem van, tüzet okádok, elviszem a királylányt, sárkány vagyok beee!!!- A pásztor maga se tudta, hogy csodálkozzék vagy felkacagjon. Életében nem hallott még birkát beszélni, ez maga volt a csoda! Na de hogy pont ilyen badarságot beszéljék, az meg maga volt a vicc.

- Fejezd beeee a nevetést te juhász! Vigyél a királyhoz!

- Én ugyan nem viszlek! Ki vigyázz a többi birkára, ha én téged kísérgetlek ide-oda? 

- Vigyél el, ha mondom! Különben beeefalom mind a száz juhodat!

- Ne tréfálj velem, hát te csak egy kis bárányka vagy!

- De én sárkány vagyok beee és beefalom mind a száz juhodat! 

A pásztor először csak kacagott, de ahogy kitörölte a könnyeket a szeméből, új gondolat fogant meg benne. Vajon a király is ilyen jót kacagna ezen a bárány sárkányon? Talán búsás jutalmat is kapna, ha megkacagtatná a vén királyt. Egy próbát megér, gondolta magában.- Jaj sárkány uram, ne haragudjék! Biztos a szemembe sütött a nap,  Azért nem ismertem fel. Hazaviszem a juhokat, s már indulhatunk is!

Emígy is lett. A pásztor hazaterelte a juhokat, majd két kutyája és a bárány sárkány társaságában, elindult a palota felé. Ott megkérte az őröket, mondják el a királynak, hogy oly csodát hozott neki, mely mosolyt csal az arcára. Ment is az egyik őr.- Felséges királyom, egy pásztorféle, pontosabban egy juhász kér hozzád bebocsátást! Azt állítja oly csodát hozott neked, melyen kacagni fogsz. - A király gondolkodott, hogy mi lehet az, de nem volt ötlete, így azt mondta az őrnek, engedjék be a juhászt, bocsássák elé.

A pásztor két kutyájával és a bárány sárkánnyal a trónteremben találta magát. Letérdelt a király elé, majd kifejtette miért jött erre. A király hitetlenkedve hallgatta végig a pásztort. Sőt! Kifejezetten dühös volt, amiért drága idejét ekkora butasággal rabolják. 

- Bárány is, sárkány is, beszél is, badarság! Orcátlanság királyodat ostoba mesékkel zaklatni!

- Felséges királyom, ez igaz történet! Ez itt a hónom alatt a bárány sárkány. 

- Legyen hát! Esélyt kapsz a bizonyításra. Ha igazat szólsz megjutalmazlak. De ha hazudtál, hát fejedet vétetem!- mondta a király. A juhász bólintott, majd a bárányt letette a király elé. Nem kellett buzdítani a jószágot, magától rögtön rázendített.

- Sárkány vagyok, beee!!! Sárkány vagyok beee!!! Hét fejem van, tüzet okádok, elviszem a királylányt, sárkány vagyok beee!!!

A király ekkor elsápadt, majd hirtelen röhögni, vihogni, kacarászni kezdett és vele az egész udvar. Még a pásztor is. Azt mondani se kell, hogy a bárány rögvest megsértődött. Hát fogta a királylányt (aki szintén a bárányon kuncogott), hátára vette és elment vele a palotából.

Mire abbahagyták a nevetést, akkor vették észre, hogy a királylány eltűnt s vele a beszélő juh is. A király gyorsan összehívta a királyi tanácsot. A tanácson, mivel az ő birkájáról volt szó, a derék juhász is részt vehetett.

- A királyleányt meg köll menteni, ehhez kétség nem férhet!- mondta az egyik tanácsos.

- Lovag kell ide! Ilyen feladatra csak is lovag való!- mondta a második.

- Nem úgy megy az!- rikoltott a harmadik.- Mi van ha jön egy igazi sárkány? Vagy zsiványok portyáznak és zaklatják a jobbágyainkat? Nem pazarolhatjuk el egyetlen lovagunkat sem ilyen bugyuta küldetésre!

- De hát a királylány életéről van szó!

- Ha szabad tennem egy megjegyzést -kezdett bele szerényen a juhász-, ilyen sárkányt csak egy hozzá való lovag tud legyőzni! Nekem van egy gyönyörű fekete pulikutyám. Azt öltöztessük be lovagnak, a másik kutyámat a komondort pedig nevezzük ki annak paripájának! A többit pedig bízzák rám az urak!

A király, belesimított a szakállába háromszor, majd beleegyezett. Hisz mégis csak aj uhász okozta agondot, oldja is meg ő! A kis pulikutyára lovagi páncélt adtak, a komondort felnyergelték neki, ráültették és elindultak megkeresni a bárány sárkányt.

- Ahoj cimbora!- Állította meg a juhászt és a "lovagot" a kapualjban az udvari bolond, ki egy kék löttyel teli kulacsot adott neki.- Komám ilyen édes tréfával már rég nem mosolyogtatott meg senki, ezért küldetésedet segítem egy aprósággal! Tessék! Ezt itasd meg valahogy a sárkánnyal, s meglásd, egy-kettőre ismét bárány lesz belőle!- megköszönte, s útnak indult a legény.

Fölmentek a "lovaggal" királyság legmagasabb hegyére, hátha ott bujkál. Biz' ott is volt, mert meghallották a királylány jajveszékelését. Szegény ugyanis tériszonyos volt.

A pásztor elment abba az irányba, ahonnan a leányzó hangját hallotta. Hát meg is találta őket. A birka azzal rögtön mondta is a magáét - Sárkány vagyok, beee!!! Sárkány vagyok beee!!! Hét fejem van, tüzet okádok, elvittem a királylányt, sárkány vagyok beee!!!- a pásztor erre megpödörte bajuszát, majd mókásan emígy felelt.- Nem úgy van az te sárkány! Mert én a fekete lovag fegyverhordozója vagyok. Érted jött gonosz bestia, hogy birokra kelljen veled! Hé lovagom! Itt a sárkány! Uccu neki, küzdj meg vele!

Ordította a juhász. A két kutya oda is rohant és elkezdtek tisztes távolságból ugatni a fenevad felé. A bárány teljesen beleélte magát abba, hogy ő a fekete lovaggal harcol. A juhász legény közben leült, szalonkázott egy kicsit, majd mikor ráunt az evésre, azt kiáltotta- Így tovább lovagom! Hat feje lehullott, már csak egy maradt!

A bárány rögtön elkezdett sírni.- Beeeefellegzett, beeevégeztetett,  hagyd meg a fejem lovag, hagyd meg a fejem! Beee!!!!- a pásztor legény lecsitítgatta a két kutyát, majd jó pásztor módjára azt mondta neki- No figyeljen sárkány koma! Ha a kék löttyös kulacsot kiissza, gazdám megkíméli életét!- a sárkány belement a dologba. De mikor kiitta, többé nem gondolta magát sárkánynak és már csak bégetni tudott, mint a királyság többi kis báránya. Onnantól kezdve ismét csak egy kicsi, barátságos bárány volt.

A pásztor lesegítette a királylányt a hegyről és ahogy mentek hazafelé úgy beszélgettek, megismerték egymást, s egymásba szerettek. Mikor hazaértek, a királylány azt mondta az apjának:- Édesapám! Megmentettek a sárkánytól, ezért csak egy jutalom lehet elég nagy: az én kezem! De a lovagnak csak nem adhatsz oda, mivel az egy puli, így hát azt kérem tőled, hagy legyen a férjem a derék fegyverhordozója.- A király háromszor megsimította szakállát, majd azt mondta, legyen úgy, ha ő ettől lesz boldog.

Hetedhét országra szóló lagzit csaptak, ahol a vőfély az udvari bolond volt. Ahogy a puli és a komondor a sok csonttal kettesben maradt, elkezdtek beszélgetni.

- Te értettél valamit az esetből, komondor komám?- kérdezte a puli.

- Én csak azt értem, amit tudok. És tudom, hogy boldogan élünk, míg meg nem halunk!

És hát gondolom nem mesélek nagyot, ha azt mondom jól gondolta komondor. Boldogan éltek, míg meg nem haltak. Még a bárány sárkány is.