Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy zsémbes király és annak egy jóságos fia. Egy napon, levelet kaptak. De nem ám akárkitől! Magától a Szivárvány királynőtől jött a levél!

A Szivárvány királynőről az a hír járta, hogy gyönyörű és tiszta lelkű teremtés, kinek hangja elbűvöl mindenkit, aki él. Na de ugye, mit írt a levélben? Segítséget kért! Ugyanis elrabolta a Fekete báró, ki a leggonoszabb úr, kerek e világon. Fogva tartja őt legsötétebb tornya, legmagasabb fokán! Megmentőjének, még kezét s a Szivárvány királyságot is felajánlja, csak mentse ki valaki.

A jóságos királyfi amúgy is segített volna örömest, a felajánlással együtt pedig egy percig sem volt kérdés a kobakjában, hogy segítsen-e, vagy sem a bajba jutott királynőnek. Emígy szólt az apjához:- No, apám uram! Engedelmével én elindulok és megmentem a Szivárvány királynőt! Segítségünkre szorul, adjon mellém tíz vitézt s meglátja egy gyönyörű arával térek vissza!- mondta a királyfi.

- Hogyha segíteni akarsz neki, nosza rajta, te dolgod! De egyedül mész el az útra! Egy vitézem se viheted magaddal!- felelte haraggal a hangjában a király.

A királyfi, mit volt mit tenni, tudomásul vette apja szavát. Elrakott egy kardot, kis élelmet, kis vizet, felnyergelte a lovat, s már útnak is indult.

Ahogy ment, mendegélt, megérkezett a háromezer ezüstfa erdejébe. Ott volt egy folyó meg egy híd. S a hídon rajta állott egy farkas.

- Hallod-e herceg, mindjárt megeszlek!- szólalt meg morogva, vicsorítva.

- Miért tennéd ezt, farkas komám?

- Miért-miért? Mindenki tudja, hogy a herceg bántja a farkast a mesében, így én előbb eszlek meg, mint hogy te engem bánthass!

- És ha azt mondanám, most máshogy lesz a mese? Nekem meg kell mentenem egy gyönyörű királynőt, mert elrabolta a Fekete báró. Ha megmentem, ő lesz a feleségem! Az nekem fontosabb, mint hogy veled birokra kelljek. Amúgy sem akarok ártani néked. Sőt, ha átengedsz a hídon, meghívlak a lagziba!

- Ám legyen herceg. Sőt! Ha már így van, akkor segítek is neked! Mikor párbajra kelsz a Fekete báróval, ezzel az ezüstkéssel vágd le a bajsza jobb felét. Ettől elvész a báró erejének egy harmada. De a lagziba aztán hívj meg!  - A herceg azzal megköszönte a farkas segítségét, tovább ment.

Ment, mendegélt. Egyszer csak megérkezett a hétezer aranyfa erdejébe. Ott is útjába került egy folyó, azon egy híd, de azon már egy hatalmas, zöldes szürkés ogre állott.

- Hallod-e herceg, mindjárt eltaposlak!

- Miért tennéd ezt, ogre komám?

- Miért-miért? Mindenki tudja, hogy a herceg bántja az ogrét a mesében, így én előbb öllek meg, mint hogy te engem bánthass!

- És ha azt mondanám, most máshogy lesz a mese? Nekem meg kell mentenem egy gyönyörű királynőt, mert elrabolta a Fekete báró. Ha megmentem, ő lesz a feleségem! Az nekem fontosabb, mint hogy veled birokra kelljek. Amúgy sem akarok ártani néked. Sőt, ha átengedsz a hídon, meghívlak a lagziba!

- Ám legyen herceg. Sőt! Ha már így van, akkor segítek is neked! Mikor párbajra kelsz a Fekete báróval, ezzel az aranykéssel vágd le a bajsza bal felét. Ettől elvész a báró erejének egy harmada. De a lagziba aztán hívj meg!  - A herceg azzal megköszönte az ogre segítségét, tovább ment.

Ment, mendegélt. Megérkezett a tizenkétezer gyémántfa erdejébe. Ott is útjába került egy folyó, azon egy híd, de azon már egy boszorkány állott.

- Hallod-e herceg, mindjárt megátkozlak!

- Miért tennéd ezt, banya nénje?

- Miért-miért? Mindenki tudja, hogy a herceg bántja a boszorkányt a mesében, így én előbb varázsollak el, mint hogy te engem bánthass!

- És ha azt mondanám, most máshogy lesz a mese? Nekem meg kell mentenem egy gyönyörű királynőt, mert elrabolta a Fekete báró. Ha megmentem, ő lesz a feleségem! Az nekem fontosabb, mint hogy veled birokra kelljek. Amúgy sem akarok ártani néked. Sőt, ha átengedsz a hídon, meghívlak a lagziba!

- Ám legyen herceg. De ha már így van, akkor segítek is neked! Mikor párbajra kelsz a Fekete báróval, ezzel a gyémántkéssel vágd le a kecskeszakállát. Ettől odavész a báró maradék ereje is. De a lagziba aztán hívj meg! - A herceg azzal megköszönte a boszorkány segítségét, tovább ment.

Ahogy ment, az utolsó erdő legmélyén talált egy jó magas tornyot. Annak tetején egy meseszép leányzó kiáltozott segítségért. Ő volt a Szivárvány királynő. Valóban oly csodás volt, ahogy azt mesélték. Ám ekkor hirtelen a bokrok közül, egy fekete göndör hajú férfi jött elő, nagy bajusszal és kecskeszakállal. Maga a gonosz Fekete báró volt az, személyesen. - Áhá! Kard ki kard és En garde te vitéz!- kiáltott a Fekete báró.

Kardot rántott a herceg, kardot rántott a Fekete báró és egymásnak rontottak. Vívni kezdtek, párbajoztak, szikrázva csapott fém a fémnek. De ahogy párbajoztak, a herceg elővette az ezüst kést s levágta vele a báró bajszának jobb felét. A báró megtorpant de nem vonult vissza.

 Folytatták a vívást, kard összecsapott a karddal. Majd a herceg az aranykéssel levágta a bajsza másik felét is.

A báró megijedt de nem vonult vissza, folytatták, a párbajt. A herceg elővette a gyémántkést  na és azzal, a szakállától is megfosztotta a bárót. Na a báró minden ereje elszállt, s rögtön térdre rogyott.

- Könyörgöm, herceg Uram! Hagyd meg legalább életem, ha már erőmet és méltóságom elveszítettem!

- No te báró! Lásd én nem vagyok oly sötét szívű, mint te! Így három feltétellel, megbocsátok neked amiért elraboltad ezt az ártatlan teremtést, s meghagyom életedet.- mondta a királyfi.

- Hogyne, hogyne, mi lenne az?

- Az első, szabadon engeded a Szivárvány királynőt, hogy megkérhessem a kezét! A második, ha bajszod és szakállad visszanő s erődet visszanyered, a jó szolgálatába állítod!  És végül, de nem legutolsó sorban a harmadik: ha a királynő oly veszélybe keveredik, melyből jó magam nem tudom megmenteni, neked kell segítségére sietned!

- Úgy lesz hercegem, úgy lesz!

A báró bólogatott erőst, s emígy lett.  Szabadon engedte a királynőt, ki boldogan átölelte a herceget. Első pillantásra egymásba szerettek.A herceg megkérte a kezét, s ő igennel felelt, no nem csak azért, mert a levélben is megígérte, hanem azért, mert tetszett is neki a herceg.

Hazafelé, a királynő is megismerte a herceg komáit, kiktől kapta a három kést. A herceg elújságolta, hogy a Szivárvány királynő igent mondott, tavasszal lesz a lagzi, jöjjenek el!

Hazaértek a palotába. A mogorva király, életében először büszke volt a fiára. Hisz a királynő valóban olyan csudaszép volt, mint mondották. Arany volt a haja, tengerkék a szeme, a hangja kellemes és megnyugtató. Meg hát a Szivárvány királyság sem utolsó hozomány ugye.

A vén király, már csak negyed olyan mogorva volt, mint régen. Tavasszal meg is tartották a lagzit. Hetedhét országra szóló volt. Étel és ital ezernyi, s szólt a zenebona.  

Ám ekkor megjelent a három díszvendég- a farkas, az ogre, meg a banya. Hát a királyfi igen nagy örömmel fogadta őket, de a király hirtelen haragra gerjedt. - Te ilyen hitvány, alávaló haramiákkal cimborálsz? Erre neveltelek? Ti hárman tűnés a királyi udvarból! A fiamat az őrök zárják a várbörtön legsötétebb cellájába, a Szivárvány királynőt pedig nyilvánosan kivégezni!- parancsolta a király.

Emígy is lett sajnos. A három barátot elkergették, a királyfit börtönbe zárták, a királynőt pedig készítették elő a máglyaégetésre. A három koma rögtön megkereste a Fekete bárót. A bárónak addigra visszanőtt a bajsza, s ígéretét nem felejtve, elindult megmenteni a királynőt.

Már épp kivégezték volna, mikor is egy éj fekete lovon, megérkezett a báró. Gyorsan megmentette a királynőt, felültette a lovára, majd lovastul mindenestől köddé váltak.

A báró és a királynő a három baráttal az erdőben találkozott.

- Meg kell mentenünk a herceget! Báró uram, nem tudnád legyőzni a kardoddal a legényeket, kik a várat őrzik?

- Királynőm, a herceg elnyerte a tiszteletemet azzal, hogy legyőzött s a hűségemet azzal, hogy életben hagyott. Ezért nem száz de ezer vitézzel is szembeszállnék érte!- felelte a báró

- Ne olyan elhamarkodottan!- Szólalt meg a banya.- Ha a király elvette a három varázskést a hercegtől nem száz, de egy legény is elég, hogy legyőzzenek!

- Akkor ide hadsereg kell!- mondta határozottan a királynő.- Gyorsan komák, mindenki keresse fel az övéit és gyűjtsünk minél nagyobb hadsereget!

Azzal mindenki elindult lóhalálában a saját erdejébe, hogy összeboronálja az övéit.

A farkas összehívat az állatok nagygyűlését az Ezüsterdőben. Jöttek oda rókák, kutyák, macskák, baglyok, rákok, hollók, medvék, oroszlánok és minden más egyebek- Ti állatok, figyeljetek rám! Tudom, nem mind vagytok cimboráim, de most az egyszer hallgassatok meg úgy, mintha az volnék! Van egy herceg, aki a mi sorsunkkal is törődik, de őt az igazságtalan zsémbes apja börtönbe zárta! Szüksége van a mi segítségünkre! Lázadjatok állatok, lázadjatok!- kiáltott a farkas, az állatok lázadtak.

Az ogre összehívat a torzonborzok nagygyűlését az Aranyerdőben. Jöttek oda óriások, trollok, sárkányok, szörnyek, őshüllők, bestiák, mumusok és minden más egyebek- Ti torzonborzok, figyeljetek rám! Tudom, nem mind vagytok cimboráim, de most az egyszer hallgassatok meg úgy, mintha az volnék! Van egy herceg, aki a mi sorsunkkal is törődik, de őt az igazságtalan zsémbes apja börtönbe zárta. Szüksége van a mi segítségünkre! Lázadjatok torzonborzok, lázadjatok!- kiáltott az ogre, a torzonborzok lázadtak.

A banya összehívat a varázstudók nagygyűlését a Gyémánterdőben. Jöttek oda varázslók, boszorkák, tündérek, bűvészek, sámánok, és minden más egyebek- Ti varázstudorok, figyeljetek rám! Tudom, nem mind vagytok cimboráim, de most az egyszer hallgassatok meg úgy, mintha az volnék! Van egy herceg, aki a mi sorsunkkal is törődik, de őt az igazságtalan zsémbes apja börtönbe zárta. Szüksége van a mi segítségünkre! Lázadjatok varázstudorok, lázadjatok!- kiáltott a boszorkány, a varázstudorok lázadtak.

A következő pirkadatkor, megfújták a palotában a királyi  kürtöt és üvöltötték az őrszemek: Ellenség a kapuknál! Ellenség a kapuknál!

A király összeparancsolta mind az ötezer katonáját, majd kiállott a csatamezőre. Akkor látta, hogy csak a három haramia, a Fekete báró és a Szivárvány királynő áll a dombon. Nevetett a vén király.

No de akkor, megfújt a farkas egy ezüst trombitát! Háromezer állat sorakozott fel mögötte. Megfújta az ogre az aranyharsonát, s hatezer torzonborz állott fel mögötte. A boszorkány megfújta a gyémánt kürtöt s kilencezer varázstudor bukkant fel mögötte.

Ott állott a dombon együtt három ezer állat, hatezer torzonborz és kilencezer varázstudor. A király seregei félelmükben eliszkoltak, csak a száz legbátrabb és leghűségesebb katonája maradt vele. Derekasan küzdött mindenki, de a túlerő és a szokatlan ellenség bezony, együtt túl sok volt a száz vitéznek, főleg hogy a báró vezette a másik sereget.

Ádáz küzdelem volt az! Bár igaz a lázadó sereg, senki életét nem vette el, hisz a királyfi is így akarta volna! De így is volt annak a száznak sírni valója. Kinek a karja, kinek a kardja tört ripityára. Helyben hagyták a legényeket rendesen. Valamelyik sikítva menekült el a csatamezőről! Sőt, magát a királyt is rendesen megruházták. Három óra alatt vége lett a csatának. A lázadók győztek. A király seregeit szétverték, vesztett a csatában.

Ekkor a Szivárvány királynőhöz vitték a királyt, ki ráparancsolt: engedje szabadon a fiát. Így is lett. A herceg szabad lett. A király sorsát pedig a hercegre bízták. Az kis gondolkodás után emígy felelt:

- Hallja apám uram! Én csak azért is megbocsátok bűneiért! Egyfelől mert maga az apám és mind esendőek vagyunk, emberek ugye, követünk el hibákat. No de a koronát már csak elveszem és megtartjuk végre a lakodalmat! Melyre mind a királyságom, mind pedig a három erdő minden népe hivatott!

Nagy is volt az ünneplés, ezután a királyság és a három erdő népe boldogan megfért egymás mellett, a hercegből pedig igazságos és bölcs király lett. A királynő pedig hét gyermekkel áldotta meg: Vörös, Narancs, Sárga, Zöld, Kék, Ibolya és Rózsa.

Azóta is boldogan élnek, ha meg nem haltak.